|
Szeretettel köszöntelek!
Kedves Érdeklődő!
Szeretettel köszöntelek a honlapomon.
Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Geburth Ágnes vagyok, pedagógus és karate edző.
Tanítással 1994 óta foglalkozom, és 1994 óta minden évben több alkalommal szerveztem tanulóim számára a tanítási szünetekre táborokat. Táboraim helyszínének kiválasztásakor az ország sok gyermektáborában megfordultam, és egy-egy kivételtől eltekintve azt tapasztaltam, hogy a táborokban található körülmények vagy olyanok voltak, hogy azokat szégyelltem volna a szülőknek megmutatni, vagy pedig olyan szállás és étkezési díjakkal vehettük volna igénybe azokat, melyek a tábor költségét a szülők számára nehezen megfizethetővé tették volna.
Mindezek miatt néhány évvel ezelőtt nagyon sok önkormányzatot megkerestem, hogy olyan helyet találjak, ahol saját gyermektábort hozhatok létre. A lehetőségek közül a Tápiószentmárton polgármestere által erre a célra felajánlott kétholdnyi faluszéli erdőt választottam, ahol gyermektábort létesítettünk.
Táborunkat olyanra alakítottuk, hogy minden tekintetben megfeleljen erdei iskola, gyermektáboroztatás és edzőtáboroztatás céljára. Biztonságos, otthonos, családias hangulatú, ahol jó táborozni és jó táboroztatni.
Mi szeretünk a táborban lenni, és tanulóinkkal a nyári szünidő több hetét ott töltjük.
Amennyiben úgy döntesz, hogy nyári táborodat vagy edzőtáborodat örömmel szerveznéd nálunk, a fennmaradó időpontokban csoportodat szívesen fogadom, és nagy szeretettel várom.
Kérlek, tekintsd meg a honlapot, és a lenti elérhetőségeimen keress, hogy a tábort személyesen is megmutathassam Neked, és a táborod megszervezésében a segítségedre lehessek.
Geburth Ágnes
0670-388-1188
geburthagnes@gmail.com
NAGYÍTÁSHOZ KATTINTS A KÉPRE!
|
|
|
|
Játék a strandon |
Strandolunk |
Együtt a sátor alatt |
Reggelizünk |
|
|
|
|
Edzés a csarnokban |
Karate vizsgázunk |
Japán játék |
Karatét tanulunk |
|
|
|
|
Nyár, dinnye, szeretem |
Még télen is szép! |
Csoportkép |
Bográcsozás |
| |